Tervek

A GRAFit után ez a honlap vette át szerepét: Művészeti iskolai munkám segédanyagává vált, és az is maradt.

A szünetben gondolkodtam kicsit mindezen, s elkezdtem összehordani azokat a munkákat, melyek az utóbbi évtizedekben pályámon termelődtek, és megosztásra alkalmasak.

Portfólió

Ezeket a Portfólió menüpont alatt találod majd. Először néhány előadás, melyeket tartottam.

Általános iskolai pályám csúcsát minden bizonnyal az a fél évtized jelentette, amelyet a veszprémi Alapítványi Általános Iskolában tölthettem. Ennek a termékeny időszaknak sokféle kísérlete közül itt van egy osztályfilm, mely a kisközösségi filmkészítés máig kedves példája lett nekem.

Miközben mindenki a világhírnevet hajszolja, követők ezrei teszik boldoggá mindennapjainkat — akiknek nincs arcuk, nem tudod, mit gondolnak, nem lehet leülni velük beszélgetni. Ennél sokkal-sokkal jobb élményt adni egy belátható közösségnek, ahol ismerjük, szeretjük egymást.

Mindent úgy tanulok meg, ahogy tanítom. Ha nem tudom másoknak elmagyarázni, magam sem értem igazán. Ebből születtek a könyveim, és így tanulgattam az animációs filmek készítésének folyamatát. Nem mai gyermek a Gőtepete-film, de kedves, gyermeki alkotás, kamasz animátorokkal.

A portfólió majd a könyveimmel és tipográfiai munkáimmal bővül a közeljövőben.

TanfolyamOK

A pápai REFI segédanyagai közül két komplett tananyagom is formálódik. Ami hamarabb elkészül, az egy Photoshop-tanfolyam. Összeszerkesztve ezeket az órai segédanyagokat, bárki számára ingyenes bevezető anyag lehet ennek a robusztus programnak — és általánosan a képszerkesztésnek — a megismerésében. A következő majd a Kiadványszerkesztés Indesign-nal lesz.

Inkscape könyv angolul

Folyamatosan tördelem első könyvem angol változatát. Az ember mindig a saját ügyét rakja a munkái várakozási sorának a végére, de az első negyedévben szeretném megjelentetni, talán az Inkscape 1.2 kibocsátására időzítve.

Tanulás: Digitális festés és animáció

Ez az év ennek a jegyében telik majd a grafikai fejlődésemben. Fantasztikus programokat szereztem be, szinte az összes komolyabb digitális festő programom megvan, és végre visszatértem régi szerelmemhez, a síkanimációhoz.

Könyvek, előadások

Egy olyan élethelyzetben, ami nagy kötötségekkel jár, amiben jelenleg vagyok, sokat jelentenek a könyvek, podcastok, előadások. Naponta futok, közben könyveket olvastatok fel a mobilomon vagy fantasztikus emberek előadásait hallgatom. Nagyon inspiráló, stimuláló, és esténként pihentető.

Filmek

A HBOGO és a NETFLIX azt a reményt adta, hogy korrekten fizetve a filmekért visszatérhetek abba a csodálatos világba, amit az egyetemi moziban megszeretettem. Csalódtam, elfogytak a jó filmek. Időrabló dolog gyenge filmeket nézni.

Gondolatok

Igen, szeretnék többet blogolni. Grafikán kívüli témákban is. Mert jó írni.