Kisközösségi filmkészítés

Nyolcadik utas az Amál

Réges-régen egy messzi-messzi iskolában...

Totó, az osztály üzletembere felajánl Ági néninek egy értékes tárgyat, hogy az iskola a szárnyai alá vegye az osztálynak nem nevezhető társaságot. Kisebb-nagyobb balhékkal az osztályt végül sikerül a helyes út felé terelni, és a kiképzés során egy rendes emberekből álló összetartó közösséggé kovácsolják őket. 

Bár az osztály végül megjavul, a bosszú utólag lesújt a csapatra...

A filmről

Ennek az osztálynak nem én voltam az osztályfőnöke, de mivel a fiam ide járt, engedtem a kísértésnek, hogy egy második osztályfilmet is forgassunk. 

Nem csak a diákok, de tanáraik is lelkesen vettek részt a forgatáson. A legnagyobb szervezésre akkor volt szükség, amikor több kilónyi vécépapírral betekertük a fél tanári kart. 

Hatalmas élmény volt, mikor a farsangi ünnepségen egy akkori butuska mobiltelefon bélyegméretű képernyőjén Matyi, a Kopácsi Bt. Blender-mágusa megmutatta a dinoszaurusz mozgását.

A "nyolcadik utas" nagy élmény és sok munka volt. De amikor a ballagáson premier vetítésben láthatta az egész iskola a kiképzés alatt együtt szaladgáló, sorakozó, "jánosbácsiacsatában"-t éneklő osztályunkat, akkor jöttem rá, milyen erő van a közösségi filmkészítésben.

Kisközösségi filmkészítés

Így nevezem azt az alkotó folyamatot, ahol egy kisebb közösség -- osztály, klub, egyesület, lakóközösség, hobbikör -- azzal az elvárással készít filmet, hogy azt elsősorban a saját közösségének szeretné bemutatni, miközben igyekszik becsületes munkát végezve megismerni a filmkészítés folyamatát, technikáját, s a filmnyelvet. 
Az alkotók nem szélesebb publicitásra szánják a filmet, hanem annak a közösségnek az örömére, amelyhez tartoznak.