Digitális festőprogram iskoláknak

Az Escape Motions oktatási akciója keretében a hiperrealisztikus digitális festőprogramból 20 licencet ingyenesen igényelhetnek általános iskolák, középiskolák és egyetemi képzések.

Hogy mire használják elsősorban a digitális festészetet, azt megtudhatod korábbi cikkemből.

Leginkább olyan művészeti iskolák figyelmét keltheti fel az Escape Motions ajánlata, ahol használnak számítógépes digitalizáló táblákat.

Az olaj, akril, szén, pasztel, ceruza és tus viszonylag könnyen utánozható számítógépes festőprogramokkal, hiszen ezek az anyagok határozott, időben állandó nyomot hagynak.

Akvarell

A vízfestés technikája mindeddig sok fejtörést okozott a fejlesztőknek. Legtöbbször kerülő megoldásokkal oldották meg a problémát: Az ecsetek által hagyott nyomot képesek voltak utánozni — de a folyamatot, a vízzel való keveredést, terülést, a száraz és nedves technikákat nem tudták implementálni.

A szlovák Escape Motions csapata évek óta fejleszti azokat a szimulációs technikákat, melyekkel az akvarellezés immár elérhető digitalizáló táblával és tollal vagy táblamonitorral rendelkező számítógépes alkotóknak. Szeretnék most ebbe bevonni az oktatási intézményeket diákjait, tanárait is.

Az akvarellek digitális reprodukciója elég kényes folyamat. A szkennelés csak bizonyos méretig lehetséges, és olyan ideális esetben, amikor a papír valóban síkban van. A fotoreprodukciós eljárások sok utómunkát igényelnek. Ha gyors megoldásra van szükség, most már járható út a digitális festészet.

A Rebelle 5 szoftver képes a festési folyamatot videóban rögzíteni. Ez nem csak az alkotás menetének a megörökítése során lehet érdekes, de a szoftver realisztikus terülési technikái miatt akár animáció készítésére is felhasználható.

A Rebelle persze nem csak az akvarell, de a többi rajzos és festési technológiát is támogatja — ahogy ezt a többi digitális festőprogram is teszi.

Kinek ajánljuk?

A digitális rajzolás/festés elengedhetetlen feltételei: rajztudás, erős számítógép, digitalizáló tábla. Így elsősorban művészeti képzések — ahol már eddig is meghonosodott a digitális technika — veszik igazán hasznát.

Kedvcsinálónak persze el tudom képzelni olyan iskolákban, ahol a valódi, jó minőségű festékekhez és rajzeszközökhöz nem jutnának hozzá a diákok (kb. a magyar közoktatás egésze), de az egérrel festegetést hamar meg fogják unni a gyerekek. Ott elég, ha kipróbálják a webes verziót.

De ki a Rebelle igazi célközönsége?

Az illusztrátorok. Akik ezen a pályán mozognak, és eddig is félig digitális technológiával dolgoztak, értékelni fogják a reebelle szolgáltatásait.

Részletes bemutató a cég honlapján:

https://www.escapemotions.com/products/rebelle/about

Az oktatási licencekre regisztrálni illetve a tanulói és tanárkedvezmények:

https://www.escapemotions.com/products/rebelle/education